Las Vegastól 130 mérföldnyire keletre található a Grand Canyon Skywalk. Azt gondoltuk, hogy ez autóval olyannyira nincs messze, hogy szükségtelen korai indulást betervezni. Tehát szép kényelmesen megreggeliztünk, majd kocsiba ültünk és elindultunk Arizona felé. Lassacskán kiderült, hogy több dolgot nem vettünk számításba!
Az egyik a forgalom: Vegasban és környékén kifejezeten lassú volt a haladás, később egy kicsit ritkult a sor, majd megérkeztünk a Hoover Dam-hoz. A gát egy fontos amerikai jelkép, a mérnöki munka diadala és Nevada népszerű látnivalója. A gigantikus létesítmény árvízvédelmi feladatot lát el, víztárózóként üzemel, valamint tiszta és állandó energiát biztosít a környéknek. A Hoover-gát 220 méter magas tetején országút fut, mely Arizona és Nevada államot összekötő hídként szolgál. Sokáig ez volt az egyetlen átkelő errefelé, ottjártunkkor még csak épülőfélben volt a gát és a szakadék fölé kinyúló új autópályahíd szerkezete. Summa summárum, annyira lekötött a látvány, hogy a tervezett 10 perc helyett több, mint másfél órát töltöttünk itt (de ebbe a parkolóhely keresése is bele tartozott).
A gát után egy darabig viszonylag jól haladtunk, a meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a kanyonhoz vezető út utolsó kb. ötven kilómeteres szakasza egy burkolatlan földút a sivatagban 25 mp/h sebességkorlátozással (2014-ben leaszfaltozták). De nem ez okozta a legnagyobb problémát, hanem a relatív rövid márciusi nappalok: az óránk már délután 3-at mutatott és egyre inkább éreztük, hogy versenyt kell majd futnunk az idővel.
A Látogatóközponthoz érve sajnos kiderült, hogy 2 perce ment el a kanyonhoz szállító busz, és aznap már csak két további járat lesz, ha szerencsések vagyunk talán felférünk a következőre. Hála az égnek, sikerült a háromnegyed óra múlva induló következő busz utasai között lennünk, így még elcsíphettük, ahogy a nap utolsó sugarai megcsillannak a kanyon peremén, sőt kicsivel később a felkelő Hold is előbukkant a sziklák mögül. Az egész látvány életreszólóan fantasztikus volt, mintha egy másik bolygón lennénk! Amíg csak lehetett sétálgattunk a sziklákon, csodálva, hogy a szakadéktól sehol, semmiféle korlát nem óvja a látogatókat. Sajnos amilyen gyorsan sötétedett, olyan gyorsan hűlni is kezdett a levegő, ráadásul már csak az utolsó busz volt hátra, ezért vissza kellett indulnunk. Egy kicsit bánkódtunk azon, hogy nem sikerült legalább tíz perccel korábban érkeznünk, mert akkor talán jobban eltelítődhettünk volna a nem mindennapi látvánnyal, de így is megérte!