Ha valaki azt kérdezi, a világ melyik pontját éreztem eddig a legfejlettebnek, akkor a válaszom minden bizonnyal Szingapúr lesz. Ez a városállam ugyanis nem csak a helyenként a XXII. századot, vagy egy másik bolygót idéző modernségével tűnik ki – hiszen modern város azért akadna még másutt is – hanem általános renedezettségével, rendjével és sokszínűségével. Hihetetlenül kis helyen fér el itt egymás mellett a felhőkarcolós üzleti központ, az európai jellegű belváros, a kínai és indiai negyedek, buján zöldellő hegyek, trópusi üdülősziget hatalmas szórakoztató központtal (Universal Studios), éjszakai állatkert, orchidea-kert, miegymás, sőt a világ egyik, ha nem a legkomfortosabb repülőtere (a csatolt videó első jelenetét a Changi Airporton rögzítettem).
A modern és szép városokat ismerők tapasztalhatták, hogy a csillogás mögött, vagy között majdnem mindig akad egy kis lepukkantság, kosz, homok, vagy ha más nem, akkor töredezett aszfalt, vagy a házak között húzódó elektomos légkábelek kusza dzsungele. Szingapurban nincs ilyen, ott még a külvárosi lakótelepek is rendezettek és tiszták.
Kis történelem: az egyenlítőtől mindössze pár fokra elhelyezkedő állam alig fél évszázada, 1965-ben vált el a Maláj Államszövetségtől és lett függetlenné. Lakosainak többsége kínai (csak én teszem hozzá, mert erre utaló hivatalos forrást nem találtam, hogy a különválásba belejátszhatott az is, hogy bár Malájzia lakónak jelentős része szintén kínai, de ott az iszlám az államvallás, míg Szingapúrban ugyebár nem!) Bár a törpeállam hivatalosan köztársaság, a várost három évtizeden keresztül ugyanaz a Lee Kuan Yew vezette, akinek jelenleg a legidősebb fia a miniszterelnök. Lee-t sokáig autokratizmussal és a demokratikus jogok sárba tiprásával vádolta a világ, aminek az egyik alapját a mai napig tartó de facto egypártrendszer jelenti. Az ország egyetlen pártja a People’s Action Party Lee vezetésével azonban elképesztő fejlődést vitt véghez és egy munkanélküliség sújtotta koszos ázsiai kikötőből a világ legfejlettebb helyévé varázsolta országát. Mellesleg a Lee család többi tagja is jelentős gazdasági és/vagy politikai pozíciókkal rendelkezik, azaz gyakorlatilag nem nagyon van olyan terület, ahol ne lennének jelen, ezért sokan Szingapúrt leginkább egy nagyon sikeres családi vállalkozásnak tartják. Ezt a szingapuriak sem gondolják másként, de mindig hozzáteszik, hogy „jó cégvezetésük” van, ugyanis szinte minden kormányzati lépés mögött érezhető az a határozott szándék, hogy a vezetők üzleti/családi érdekei mellett az összes állampolgár érdekét és gyarapodását is szolgálják. A Lee familiából is csak azok kerülhetnek pozícióba, akik képzésük, szorgalmuk és tudásuk alapján valóban alkalmasak és rászolgálnak erre. Nemzetközi felmérések szerint egyébként ez a városállam a legkevésbé korrupt hely a világon!
Summa summárum, aki látta közelről működni a szingapuri modellt – beleértve a híresen szigorú és ugyanilyen szigorúan betartatott szabályokat – az szerintem legalább egy röpke pillanat erejéig kénytelen elgondolkodni az irányított demokrácia hatékonyságán. (Ismét csak zárójelek között jegyzem meg, szerintem a magát még mindig kommunistának nevező Kínai Népköztársaság vezetői is titokban a szingapuri modellt követik, de nekik természetesen tekintettel kell lenniük arra, hogy nem egy pöknyi városállamot, hanem egy hatalmas kiterjedésű birodalmat kell irányítaniuk.)